Hol és hogyan tanulhatsz ma HR-t Magyarországon?
Sokan eltévednek a magyar oktatási rendszer labirintusában, ezért szeretnénk ebben iránymutatást adni neked, főként a humánerőforrással foglalkozó szakmára fókuszálva.
Az alábbi összefoglaló bemutatja, hogy Magyarországon milyen lehetőségek állnak rendelkezésre azok számára, akik a HR (emberi erőforrás) területén szeretnének tanulni vagy továbbképezni magukat. A képzések különböző szinteken és formákban érhetők el, a rövid tréningektől a felsőoktatási programokig.
Sokféleképpen tanulhatsz HR-t, vannak, akik „az élet iskolájában” tanulják, azaz semmilyen képzésen nem vesznek részt, hanem egy cégnél végzik a munkavállalókkal kapcsolatos feladatokat és gyakorlat közben tanulják meg a szakmát. Ez igazán hasznos tud lenni, de eléggé sokáig tart és közben sokat hibázhatsz is, ami súlyos következményekkel járhat a vállalatnak.
Régebben léteztek a középfokú képzettségek, a felsőfokú képzettségek, és ezen kívül a készségeket fejlesztő tréningek. Ez 2020-tól megváltozott Magyarországon, egyszerűbbé és strukturáltabbá vált.
A jó HR-hez elengedhetetlen a gazdasági tudás is, főként ha HR-generalista vagy HR-vezető akarsz lenni. Sokan vannak sajnos HR munkakörökben gazdasági tudás nélkül is, de ez nem szerencsés dolog. Ezért az egyetemeken gazdasági szakokon tudsz olyan ismereteket szerezni, amely a humánerőforrás kezeléséhez szükséges. Azonban az egyetemi tanulmányok főként a gazdasági és szervezet-elméletekre fókuszálnak, nem igen tudod ott megtanulni, hogy hogyan készíts jelenléti ívet, teljesítményértékelő rendszert, vagy hogy hogyan toborozz jól.
A tréningek szuper tudásokat adhatnak neked, de mindig csak egy adott területre specializálódnak, így inkább készségfejlesztő funkciójuk van.
A középfokú szinten hatósági engedélyes vagy bejelentett képzéseken vehetsz részt, ezek már inkább a szakma gyakorlati részét tanítják meg neked. A hatósági és engedélyes képzések különbségéről lejjebb fogunk írni, azonban nem feltétlenül jelent különbséget a tanúsítványok értékében a képzés kategóriája.
Összefoglalva:
Ha szeretnél felsőfokú egyetemi diplomát és a HR érdekel, akkor valamilyen gazdasági szakon érdemes elvégezni humánerőforrás fókusszal. Azonban, ha a gyakorlati tudás érdekel, akkor nézz körül a hatósági és bejelentett képzések között. Sokan megteszik, hogy elvégeznek egy gazdasági egyetemi szakot és utána részt vesznek még középfokú képzéseken, mert a gyakorlatot az egyetemi tanulmányokkal nem tudták megtanulni. És akadnak olyanok is (elég jelentős számban), akik csak a középfokú szintet végzik el, mert van már más szakmai diplomájuk vagy mert nincs szükségük diplomára, hanem konkrét gyakorlati tudást szeretnének megszerezni.
🧭 Felnőttképzés Magyarországon – Bejelentés vagy engedély?
A magyar felnőttképzési rendszer 2020. szeptember 1-jétől két fő kategóriát különböztet meg a képzések szervezése szempontjából:
1. Bejelentéshez kötött képzések
-
Jellemzők:
-
Bejelentés: A képző intézmény a Felnőttképzési Adatszolgáltatási Rendszerben (FAR) jelenti be tevékenységét.
-
Képzési program: Kötelező elkészíteni és feltölteni a FAR-ba.
-
Adatszolgáltatás: A résztvevők adatait és a képzés részleteit rögzíteni kell a FAR-ban.
-
Tanúsítvány: A képzés elvégzéséről tanúsítvány állítható ki a résztvevő kérésére.
-
-
Példák:
-
Nyelvi képzések
-
Soft skill tréningek
-
Informatikai képzések
-
HR képzések
-
Kiegészítő szakmai képzések
-
2. Engedélyhez kötött képzések
-
Jellemzők:
-
Engedély: A képző intézménynek engedélyt kell szereznie a felnőttképzési hatóságtól.
-
Minőségirányítás: Kötelező minőségirányítási rendszer működtetése.
-
Képzési program: Részletes program benyújtása és jóváhagyása szükséges.
-
Tanúsítvány: A képzés elvégzése után kötelező tanúsítvány kiállítása.
-
Nem a képző intézmény dönti el, hogy ő hatósági engedélyes szinten szeretne képzéseket folytatni, hanem a képzés, amit tart, kategorizálásra kerül a hatóság által.
-
Milyen képzésekhatósági engedélyesek?
-
olyan szakmák, amelyek csak középfokú végzettséggel végezhetők, vagy részszakmák,
-
pályázat által finanszírozott képzések
- mikrotanúsítványt nyújtó képzések – ez azt jelenti, hogy egy államilag elismert tankönyvből oktatják le
-
-
-
Példák:
-
pl. Mérlegképes könyvelő
-
kozmetikus
-
📄 Tanúsítványok és azok értéke
-
Bejelentett képzések: A tanúsítvány a képző intézmény által kiállított dokumentum, amely igazolja a képzés elvégzését. Ennek munkaerőpiaci értékét a piac határozza meg.
-
Engedélyezett képzések: A tanúsítvány hivatalosan elismert dokumentum, amely bizonyos esetekben előfeltétele lehet egyes munkakörök betöltésének vagy tevékenységek végzésének.
📝 Mit jelent ez a résztvevők számára?
A HR-es munkakörök nem engedélyhez kötöttek, tehát nincs törvényi előírás arra, hogy felsőfokú diplomával, középfokú végzettséggel vagy bármi más tanúsítvánnyal kell rendelkezned, ha HR-es akarsz lenni. A munkaadó határozza meg, hogy ő kit akar alkalmazni. Nyilván fontos szempontja lehet egy munkáltatónak, hogy diplomával rendelkezzen valaki egy bizonyos munkakörben, azonban a tudás és tapasztalat sokszor előnybe kerül. Ma Magyarországon többezren dolgoznak HR-esként úgy, hogy semmilyen hatóság által elismert gazdasági vagy humánerőforrás-kezelő végzettségük lenne.
A különböző tanúsítványok, diplomák értékének tehát abban van különbsége, hogy te hol akarod alkalmazni, hogy a munkaadód mit kér.
A bejelentett képzéseknek nagyobb szabadsága van tartalmat illetően. Ezt értelmezheted úgy is, hogy a hatósági képzéseket jobban ellenőrzik, ugyanakkor az ellenőrzés nem garantálja, hogy a tudás, amelyet a képzés tartalmaz, elég értékes lehet a munka világában.
📌 Összefoglalás
A felnőttképzési rendszer lehetőséget kínál mindazok számára, akik szeretnék bővíteni tudásukat, fejleszteni készségeiket vagy új szakmát elsajátítani. A bejelentett és engedélyezett képzések különböző előnyöket kínálnak, így érdemes mérlegelni, hogy melyik típusú képzés felel meg leginkább az egyéni céloknak és igényeknek.
Mi a helyzet a HR KOPÓ Akadémián?
A mi képzéseink bejelentett képzések. Nincs okunk hatósági engedélyt kérni. A tanúsítvány igazolja, hogy a képzést elvégezted, és mi kizárólag sikeres vizsgázás esetén adjuk ki a tanúsítványokat. A nálunk megszerezhető tudás garantáltan magas színvonalú, gyakorlati és a HR szakmát teljes mértékben lefedi. A HR KOPÓ célja pont az, hogy olyat tanítson, amit máshol nem találsz meg. Ezért a mi képzéseinket akár egyetemi diplomád mellé, akár helyette végzed, biztosan megállod a helyedet a munka világában. A tanúsítvány mellé vizsgaigazolást és részletes tematikát is csatolunk, így a munkaadód tudni fogja, hogy milyen tudást szereztél meg.
Amennyiben egyetemi diplomára vágysz:
🎓 Felsőoktatási HR-képzések
1. Alapképzések (BSc) – „Emberi erőforrások” szak
Ez a 6–7 féléves alapképzés átfogó ismereteket nyújt a HR területén, beleértve a pszichológiai, gazdasági és szervezeti aspektusokat.
Elérhető intézmények:
ELTE PPK – nappali és levelező munkarendben
Budapesti Metropolitan Egyetem – gyakorlatorientált képzés
Kodolányi János Egyetem – specializációk a NEXON szakmai támogatásával
Milton Friedman Egyetem – erős gyakorlati fókusz
MATE – nappali és levelező munkarendben
2. Mesterképzések (MA/MSc) – „Emberi erőforrás tanácsadó” szak
Ez a 4 féléves mesterképzés mélyebb szakmai tudást kínál a HR stratégiai és tanácsadói területein.
Elérhető intézmények:
Budapesti Metropolitan Egyetem – gyakorlatorientált oktatás
ELTE PPK – elméleti és gyakorlati ismeretek kombinációja
🧑🏫 Szakirányú továbbképzések és tréningek
1. Szakirányú továbbképzések
Ezek a képzések jellemzően 2–4 félévesek, és egy adott HR területre specializálódnak.
Példák:
Humán- és szervezetfejlesztő tréner – Pannon Egyetem
Közszolgálati humán szervező – Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Ez itt csak pár példa. Az egyetemi képzések teljes listáját a FELVI oldalán tudod megnézni.