HR-Est

HRK Akadémia · Online előadássorozat

Amiről mások nem beszélnek —
mi azt is kibeszéljük.

Kényes munkahelyi helyzetek, nehéz HR-döntések és ismert témák ritkán tárgyalt részletei. Egy alkalom, egy konkrét kérdés: szakértői nézőpontokkal és a gyakorlatban használható tudással.

Havonta kétszer Egy-egy témára összpontosítva
60 perc 19:00–20:00 között
Online Utazás nélkül csatlakozhatsz
Visszanézhető Később is visszatérhetsz hozzá
Hallgasd meg a HR-Estet!

Szakmai esték azoknak,
akik emberekkel dolgoznak

A HR-ben nap mint nap olyan helyzetekkel találkozunk, amelyekre nincs előre megírt forgatókönyv. Nehéz munkavállalói beszélgetések, vezetői dilemmák, változó elvárások és új technológiák alakítják a munkánkat.

A HR-Est a HRK Akadémia online ismeretterjesztő előadássorozata, ahol a munka világának aktuális, érzékeny és elgondolkodtató kérdéseit járjuk körül meghívott szakértőinkkel.

Minden alkalommal egy konkrét témát emelünk ki, és annak a gyakorlati részleteibe megyünk bele. Így célzottan szerezhetsz tudást ahhoz a helyzethez, amellyel éppen dolgozol.

Az előadások visszanézhetők, így később is visszatérhetsz egy fontos módszerhez, példához vagy döntési szemponthoz.

Miért vegyél részt?

Mit viszel magaddal egy HR-Estről?

01

Amiről mások nem beszélnek — mi azt is kibeszéljük.

Elővesszük azokat a kérdéseket, amelyekről mindenki hallgat, és az ismert HR-témák azon részleteit is, amelyek más előadásokból kimaradnak. Mi történik, ha a felmondásból krízis lesz? Ha a vezető rombolja a csapatot? Ha a munkavállaló újra és újra eltűnik? Nálunk a kényes kérdések is terítékre kerülnek.

02

Azoktól tanulhatsz, akik ma is a szakmájukban dolgoznak.

Oktatóink jelenleg is aktívan a saját szakterületükön dolgoznak. Valós munkahelyi helyzetekkel, szakmai dilemmákkal és döntésekkel találkoznak, így az előadásokon a saját gyakorlati tapasztalataikat adják át. Példáik és módszereik mögött a mindennapi szakmai munkájuk áll.

03

Tudás, amit már másnap elővehetsz.

Szakértőink példákon, gyakorlati módszereken és döntési szempontokon keresztül dolgozzák fel a témát. Olyan kapaszkodókat kapsz, amelyeket a következő beszélgetésben, vezetői egyeztetésen vagy HR-feladatban már alkalmazhatsz.

04

Visszanézheted, amikor igazán szükséged lesz rá.

Az előadások visszanézhetők. Visszatérhetsz egy fontos gondolathoz, újra meghallgathatsz egy módszert, és a saját tempódban végiggondolhatod, hogyan ültetheted át a hallottakat a munkádba.

Válassz jegyet vagy bérletet!

Mennyibe kerül a részvétel?

Csatlakozhatsz egy-egy kiválasztott előadáshoz, vagy bérlettel előre biztosíthatod a helyed az adott időszak minden HR-Est előadására.

Alkalmi jegy

7 990 Ft / fő / előadás

Válaszd ki a téged érdeklő témát, és vásárolj jegyet az adott előadásra.

Megnézem az előadásokat

HR-Est bérlet

Early bird áron az egész választott időszakra

Ne figyeld külön-külön a kedvezményes határidőket! Egyetlen vásárlással biztosítsd a helyed az időszak összes előadására.

Megnézem a bérleteket

Az egyes előadásokhoz tartozó pontos early bird határidőt az adott előadás értékesítési oldalán találod.

Válaszd ki a következő szakmai estédet!

Közelgő előadásaink

Az alkalmakra külön-külön jelentkezhetsz. A részletes programot, az előadók bemutatását, az aktuális részvételi díjat és a visszanézés feltételeit az adott előadás oldalán találod.

AI és munkahelyi pszichológia

Csalok, ha az AI dolgozik helyettem?

Bűntudat helyett tudatos AI-használat a munkahelyen.

19:00–20:00 · Online előadás
Tervezett előadók:
Kecskeméti Mónika · Kemenes Kinga · Purkald Krisztina
Részletek hamarosan Visszanézhető előadás
A következő hónapok programja

Ezekkel a témákkal is készülünk

Nézd meg, milyen kérdéseket veszünk elő a következő hónapokban! A pontos időpontokat, az előadókat és a jelentkezési lehetőséget folyamatosan tesszük közzé.

Értesülj a következő szakmai estékről!

Érdekelnek a tervezett témák? Iratkozz fel a HRK hírlevelére, és értesülj az előadások pontos időpontjáról és a jelentkezés megnyitásáról!

Hírlevél-feliratkozás hamarosan A HRK általános hírlevelére iratkozol fel: HR-Est előadások, képzések, szakmai újdonságok és aktuális ajánlatok. Bármikor leiratkozhatsz.

2026. december

Pontos időpont hamarosan

HR-tervezés 2027-re

Hogyan készítsünk valódi, vezetői szinten is érthető HR-akciótervet?

Részletek hamarosan
Pontos időpont hamarosan

Fizikai dolgozók megtartása

Amikor nem a csocsóasztal és a gyümölcsnap számít.

Részletek hamarosan

2027. január

Pontos időpont hamarosan

Próbaidő alatti nehéz döntések

Mikor engedjük el, mikor adjunk még esélyt?

Részletek hamarosan
Pontos időpont hamarosan

Bizalomvesztés a közszolgálati tisztviselői jogviszonyban

HR- és jogi szempontok: tényleg elég annyi, hogy a munkáltató elveszíti a bizalmat?

Részletek hamarosan

2027. február

Pontos időpont hamarosan

Mesterséges intelligencia a HR mindennapjaiban

Melyik eszközt mire érdemes használni?

Részletek hamarosan
Pontos időpont hamarosan

Váltás a versenyszféra és az állami szféra között

Milyen lehetőségekre és kihívásokra számíthatnak a váltó HR-esek?

Részletek hamarosan

Találtál olyan témát, ami neked is fontos?

Iratkozz fel a HRK hírlevelére, hogy értesülj a következő HR-Est előadások részleteiről, és időben jelentkezhess a kiválasztott alkalomra!

Hírlevél-feliratkozás hamarosan A HRK általános hírlevelére iratkozol fel: HR-Est előadások, képzések, szakmai újdonságok és aktuális ajánlatok. Bármikor leiratkozhatsz.

2027. március

Pontos időpont hamarosan

Kisgyermekes szülők munkaidőkedvezményei és foglalkoztatása

Jog, empátia és működőképesség a mindennapi HR-gyakorlatban.

Részletek hamarosan
Pontos időpont hamarosan

Amikor a munkavállaló túl sokat hiányzik

Betegség, igazolások, visszaélések és emberi szempontok.

Részletek hamarosan

2027. április

Pontos időpont hamarosan

Munkahelyi zaklatás, bántalmazó kommunikáció, mérgező vezető

Mit tehet a HR? A hétköznapi, romboló működések felismerése és kezelése.

Részletek hamarosan
Pontos időpont hamarosan

Kismamák, tartós távollét és visszatérés

Mit kell tudnia a HR-nek és a vezetőnek a távollét és a munkába való visszatérés kezeléséről?

Részletek hamarosan

2027. május

Pontos időpont hamarosan

Adókedvezmények a toborzásban

Amikor a jó jelölt nemcsak szakmailag, hanem pénzügyileg is értékes.

Részletek hamarosan
Pontos időpont hamarosan

Kártérítések kezelése munkavállalóknál

Mennyit lehet levonni, hogyan kell eljárni? Felelősség, megállapodás és bizonyítás.

Részletek hamarosan

Maradj velünk szakmai kapcsolatban!

Kövesd a HR-Est új programjait! A HRK hírlevelében a következő előadások mellett képzéseinkről, szakmai újdonságainkról és aktuális ajánlatainkról is hírt adunk.

Hírlevél-feliratkozás hamarosan A feliratkozás nem jelent jelentkezést vagy vásárlást. A HRK általános hírleveléről bármikor leiratkozhatsz.

2027. június

Pontos időpont hamarosan

Céges eszközök, munkaruha, laptop, telefon, autó

Mit lehet visszakérni és mit nem? Eszközkiadás, visszavétel, elvesztés és rongálódás.

Részletek hamarosan
Pontos időpont hamarosan

Z generációs konfliktusok

Amikor a vezető szerint „túl érzékenyek”, a fiatal szerint pedig „toxikus” a munkahely.

Részletek hamarosan

2027. július

Pontos időpont hamarosan

Fluktuáció fiatal munkavállalóknál

Miért mennek el három hónap után? Pályakezdők, gyakornokok és juniorok megtartása.

Részletek hamarosan
Pontos időpont hamarosan

Munkahelyi pletyka, informális hatalom és belső bomlasztás

Nehezen megfogható, mégis erősen romboló szervezeti jelenségek.

Részletek hamarosan

A hónapok a tervezett ütemezést jelölik. A témák sorrendje változhat; a pontos időpontokat és az előadókat a részletek véglegesítésekor tesszük közzé. A 2027-es féléves bérlet a január–júniusi időszak 12 előadására érvényes.

További tervezett témáink

Ezek a témák is szerepelnek a terveink között. Időpontjuk és részletes programjuk még egyeztetés alatt áll.

  • Mennyit ér a munkavállalói jóllét?
    Az üzleti eredményesség és a jóllét kapcsolata.
  • Toborzás nehéz helyzetekben
    Amikor nincs elég jelentkező, vagy nem megfelelőek a pályázók.
  • Bértranszparencia a gyakorlatban
    Hogyan készüljön fel egy magyar kkv?
  • Bónusz, prémium, év végi jutalom
    Hogyan ne legyen belőle sértődés és káosz?
  • Amikor a munkavállaló mentálisan nincs jól
    Hol a HR felelősségének határa?
  • Nehéz elbocsátási beszélgetések
    Hogyan mondjuk ki úgy, hogy közben emberek maradunk?
  • Milyen egy jó év végi záróesemény?
    Élmény, elismerés és üzleti üzenet.
  • Karácsonyi céges események HR-kockázatai
    Alkohol, konfliktus, határátlépés és következmények.
  • Vezetői kommunikáció a HR szemszögéből
    Amikor a vezető rosszul kér, dönt vagy kommunikál.
  • Onboarding egyszerűen, de jól
    Az első 90 nap titka.
  • Rejtett tehetségek a szervezetben
    Így építs a belső mobilitásra.
  • Interjú vagy találgatás?
    A skillek valódi mérése a kiválasztásban.
  • Generációk együttműködése
    Motivációs eszközök, amelyek működnek.
  • Ghosting a munkaerőpiacon
    Hogyan előzzük meg és kezeljük?
  • Maradjon vagy menjen?
    Döntések, amikor egy kulcsember felmondással fenyeget.
  • Amikor a szervezet „beteg”
    A vezetői döntések és az elmaradt lépések hatása a szervezeti egészségre.
  • Vizsgára felkészítő webinárium
    Közös feladatmegoldás HRBP- és HR-vezetői képzések résztvevőinek.
  • A hiteles HR-vezető kompetenciái
    Mitől lesz sikeres egy HR-vezető?
  • HR-pályázati elszámolás
    Pályázati alaplogika és személyi jellegű költségek.
  • Kékgallérosok toborzása — állásinterjúk
    Jó példáktól a rossz gyakorlatokig.
  • Évzáró kommunikáció vezetőknek
    Hogyan beszéljünk eredményekről, nehézségekről és jövő évi tervekről?
  • Milyen adókedvezményeket érvényesíthet a munkáltató?
    Munkavállalói csoportok és kedvezménylehetőségek.
  • Munkahelyi konfliktusok
    Amelyeket a HR-nek nem szabad a szőnyeg alá söpörnie.
  • Panaszkezelés a HR-ben
    Mit kezdjünk a munkavállalói jelzésekkel?
  • Munkavállalói kölcsön, előleg, tartozás
    Lehet segíteni, de hogyan?
  • Munkahelyi alkohol- és szerhasználat gyanúja
    Mit tehet a munkáltató?
  • Betanítás és mentorálás fizikai dolgozóknál
    Hogyan ne az első héten veszítsük el az embert?
  • Belső kommunikáció változás idején
    Hogyan beszéljünk átszervezésről, költözésről, rendszerbevezetésről vagy létszámváltozásról?

Gyakori kérdések

Hogyan vehetek részt az előadásokon?

Válaszd ki a számodra érdekes előadást, majd kattints a „Részletek és jelentkezés” gombra. Az adott előadás oldalán megtalálod a programot, a részvételi díjat és a jelentkezéshez szükséges tudnivalókat. Ha több alkalmon is részt vennél, HR-Est bérletet is választhatsz. A „Részletek hamarosan” jelzésű előadások részletes programját később tesszük közzé.

Az egész sorozatra kell jelentkeznem?

Nem. Minden előadás önálló alkalom, amelyre külön jegyet is vásárolhatsz. Ha az adott időszak minden előadásán részt vennél, választhatsz bérletet is.

Mennyibe kerül egy előadás?

Az alkalmi jegy ára 7 990 Ft / fő / előadás. Early bird jegyet 5 990 Ft / fő / előadás áron vásárolhatsz, az előadást megelőző 16. napig. A pontos határidőt az adott előadás értékesítési oldalán találod. Bérlettel az egész választott időszakra előre biztosíthatod az early bird árat.

Mennyi ideig tart egy előadás?

Egy HR-Est előadás 60 perces. Az alkalmakat hétköznap esténként, 19:00–20:00 között, online tartjuk. A pontos dátumot az adott előadásnál találod.

Visszanézhetők az előadások?

Igen, az előadások visszanézhetők. A hozzáférés időtartamát és a visszanézés részletes feltételeit az adott előadás értékesítési oldalán találod.

Mely előadásokra érvényesek a bérletek?

A 2026-os évzáró bérlet a novemberi és decemberi négy HR-Est előadásra érvényes. A 2027-es féléves bérlet a januártól júniusig tartó időszak 12 HR-Est előadását tartalmazza. A júliusi alkalmak nem részei a féléves bérletnek.

Hogyan vásárolhatok bérletet?

Válaszd ki a neked megfelelő bérletet az oldal végén, majd kattints a vásárlási gombra. A megnyíló megrendelő kérdőívben válaszd ki a kívánt bérletet, és add meg a megrendeléshez szükséges adatokat.

Kell külön jelentkeznem az előadásokra, ha bérletem van?

Nem. A bérletedhez tartozó előadások kurzuskártyáit automatikusan hozzáadjuk az online felhasználói fiókodhoz, ahogy elérhetővé válnak. Ezt nem kell külön kérned, és az előadásokra sem kell egyenként jelentkezned. Egy helyen találod majd az összes, bérletedhez tartozó előadás elérhetőségét.

Honnan tudok az új előadásokról és az időpontokról?

Bérletesként az új előadások részleteiről e-mailben értesítünk, az előadások előtt pedig emlékeztető e-maileket küldünk. A hozzájuk tartozó elérhetőségeket az online felhasználói fiókodban is megtalálod.

Meddig vásárolható meg a 2027-es féléves bérlet?

A 2027. január–júniusi időszakra szóló féléves bérlet 2026. december 15-ig vásárolható meg, 71 800 Ft-os áron, 12 előadásra.

Akkor is csatlakozhatok, ha nem HR-esként dolgozom?

Igen. A HR-szakemberek mellett cégvezetőket, csapatvezetőket és más, emberekkel foglalkozó szakembereket is várunk.

Miről kapok levelet, ha feliratkozom a hírlevélre?

A HRK általános hírlevelére iratkozol fel, amelyben a HR-Est előadások mellett képzéseinkről, szakmai újdonságainkról és aktuális ajánlatainkról is értesülhetsz. A hírlevél-feliratkozás nem jelent jelentkezést vagy vásárlást. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz.

Tervezz előre a HR-Esttel!

Egy bérlet, minden előadás —
előre biztosított early bird áron

Ne figyeld külön-külön az early bird határidőket! Válassz HR-Est bérletet, és egyetlen vásárlással biztosítsd a helyed az adott időszak minden előadására, kedvezményes áron.

2026-os évzáró bérlet

2026. november–december
23 900 Ft
4 előadás / fő
A novemberi és decemberi négy HR-Est előadás, egyetlen vásárlással. Az összes alkalom elérhetőségét megtalálod majd az online felhasználói fiókodban.

2027-es féléves bérlet

2027. január–június
71 800 Ft
12 előadás / fő
Biztosítsd előre a helyed az első félév mind a 12 HR-Est előadására! A témák részleteit és az előadókat folyamatosan véglegesítjük.
Megvásárolható:

A vásárlás után mi intézzük a többit

A bérletedhez tartozó előadások kurzuskártyáit automatikusan hozzáadjuk az online felhasználói fiókodhoz, ahogy elérhetővé válnak. Így egy helyen találod meg az összes előadás elérhetőségét, és egyikre sem kell külön jelentkezned.

Az új előadások részleteiről e-mailben értesítünk, az alkalmak előtt pedig emlékeztető e-maileket is küldünk. Neked csak ki kell választanod a fiókodban az aktuális előadást, és csatlakoznod kell.

Kérdésed van a HR-Est előadásokkal vagy a bérletekkel kapcsolatban? Vedd fel velünk a kapcsolatot!